Na hello édeseim, hiányoztam már nagyon? Tudom igen. De sajnos olyan trehány és lusta vagyok, hogy idáig nem érkezem el, hogy írjak a szeretett naplómba.

Huh, pedig aztán lenne mit. Tudjátok van ez a szerelem dolog, na hát megint van nálam is, ez még tulajdonképpen ugyanaz, mint a legutóbbi bejegyzésben. De sajnos az Orbán rezsim, és a válság nálunk is éreztette hatását,  financiális okok miatt, eltávolodtunk egymástól, ami nekem kurvára fáj. Dehát sajnos ilyen ez, amikor az egyik félnek külföldön kell munkát vállalnia, hogy ne haljon éhen. Így meg két ország és vagy 1600 km választ el minket egymástól, ki várná el a másiktól, hogy kitartson az egyik mellett. Így hát ez történt, persze ha találkozunk minden happy, se sajnos ez nagyon ritkán adatik meg, viszont hála a Googlenak, valamennyire virtuálisan át tudjuk hidalni a problémát. Kurvára hiányzik és nagyon, Ő a legtökéletesebb pasi, aki eddig az utamba került. Tudom, nyálasan hangzik, de így van.

Mondják ugye, hogy nem minden szerelmi történetből lesz nagy regény, de egy novella is lehet épp olyan izgalmas. Ez izgalom volt a javából. Egyetlenegy ember mellett sem fejlődtem még ennyit, gondolok itt főleg a mentalitásra, hozzáállásra, és persze a stílusra. Ő az aki megmutatta, Debrecenen és Budapesten túl is van élet. Ugyanakkor ez azt a problémát szülte, hogy már egyik városban sem érzem magam jól. Unalmasnak és lepukkantnak találom őket. Arra is rájöttem, hogy a szex nem ér véget az ágyban, mennyivel másabb az, egy cruising bárban (lehetőleg külföldi), ahol kötetlenül lehet vadászni, vadászhatnak rám, ahol minden gátlásomat el lehet dobni, és nincsenek határok. Tulajdonképpen nem is élvezem már az "ágyas" szexet. Ezeket a helyeket Nekem találták ki.

Nem vesztegetem az időmet. Beleugrottam egy külföldi utazásba tök egyedül, hogy egy igazán különleges embert ismerjek meg. aki meghívott magához. Mondhatom nagyon jól sikerült a hirtelen és őrült ötlet. A végeredménye tulajdonképpen az lett, hogy Közép-Európa legnagyobb főterén megkérték a kezemet. Ha elég bátorság lenne bennem, most azonnal felégetnék magam körül mindent, és rohannék ehhez a fiatalemberhez, de nekem még idő kell átgondolni ezt az egészet, megéri e feladni az eddigi életemet, hogy külföldön egy vadidegen országban újrakezdjek mindent. A kilátások egyébként nagyon jók, a szállással és a munkával biztosan nem lenne probléma. Nagyon kecsegtető a gondolat, hogy egy multinál dolgozhatnék külföldön, nem is olyan rossz pénzért.

2011. május 12. ez az a dátuma mikor utoljára jártam itt. Most július 24. van, több mint két hónap telt el. Nyilván oka van annak, hogy nem írtam a naplómban, egyrészt mert nagyon elfoglalt vagyok, másrészt pedig olyan sorsfordító dolgok történtek, és olyan gyorsan következtek az események, hogy kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy postoljak.

Az életemhez hozzá tartozik, de mindenképpen egy rossz szokásom, hogy ahhoz, hogy túllépjek valamin, többször ugyanabba a hibába kell beleesnem, illetve ugyanabba a gödörbe kell belelépnem. Körülbelül két évig szorongattam magamban egy érzést, egyfajta szerelmet, amit most úgy érzem, és bátran kijelenthetem, hogy vége. Elmúlt, bár semmit nem tettem érte, hogy elmúljon, sőt kétségbeesetten próbáltam életben tartani, de a sors elintézte. Nagy fájdalmak, több ébren töltött éjszakák árán, de vége. Részletekbe nem szeretnék belemenni. Azt, pedig, hogy bárkit is hibáztassak, nem lenne értelme, hiszen, nem hibáztathatok valakit azért, mert a boldogsága érdekében hozott meg döntéseket. Természetesen mindenkit érnek sérülések, keletkeznek sebek, de amikor az ember túl van rajtuk, egyszerűen nem látja értelmét ezekről beszélni. Persze jó lenne most itt leírni a részleteket, hogy ki-kivel és, hogyan, de nem akarom. Kétségtelen, hogy piszok nehéz napokat éltem meg. Feltártam az érzéseimet, és nem vettem észre, hogy teljesen magamra maradtam velük.
Korábban azt éreztem, hogy a barátaim is ellenem vannak, nem értenek meg. De feltettem magamnak a kérdést:
Vajon elvárhatjuk-e valakitől, aki kívülről lát egy kapcsolatot, hogy megértse, mi történik két ember között?
A válasz, egyértelmű nem. Hiszen, egy olyan valaki, aki nem érintett, hogyan értené meg az adott problémát, legalábbis, hogyan reagálhatna empirikusan? Sehogy.

Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy a lezárás egyértelműen csak a saját érdemem lenne. Nem. Van valaki, aki a legjobbkor volt a legjobb helyen. Egy nagyon különleges srác, akivel egy négyórás beszélgetés röpke 5 percnek tűnik, pár külön töltött nap több hétnek. Róla egyelőre ennyit. :)

Rám jár a rúd mostanában. Valahogyan semmi sincsen rendben, sem a melóhelyen, sem pedig a magánéletben, valamint az anyagi problémákról nem is beszélve. Azt hiszem vissza kell fognom magam a költekezésben. Eddig olyan dolgokba fektettem, amit látok és a ruhásszekrényemben tárolok. No, ennek a jövőben másképp kell lennie.

Olyan érzésem van, mint ha mindenki ellenem lenne és azon fáradozna, hogy tönkretegyen, eltávolítson. Csöppet egy használati tárgynak érzem magam, amit agyon nyúznak, aztán kidobnak a francba. Erről szól ez a kurva élet, hogy bassza meg??

Általános megfigyelés, hogy az emberek jönnek-mennek mellőlem, olyan mint az időjárás, abszolút kiszámíthatatlanok. Mindig beleesem abba a hibába, hogy túlzottan közeli kapcsolatokat alakítok ki, és fájdalmas, ha véget kell vetni nekik. Viszont máshogy nem látom értelmét. Meddig tart a a barátság fogalom? Lehet egyáltalán az érzéseket besorolni valahová? Arra mindenképpen rájöttem, hogy nem is ragaszkodom a barátaimhoz, hanem sokkal inkább kapaszkodom beléjük.

Vannak dolgok, amik számomra alapvetőek, magától értetődőek, viszont mások értékrendje szerint nem. Ez akkor kellemetlen, ha az adott embertől elvársz valamit, mert tudod, hogy neki is alap az adott dolog, aztán kiderül, hogy mégsem. Ekkor érzi magát az ember elhagyatottnak, magányosnak. Tényleg azt érzem, hogy az ember nem számíthat csak saját magára, nincs értelme bárki másba invesztálni. Csak hát, ki tud ellenállni akkor, amikor kedvezően alakulnak a történések.

Azt hiszem, amikor az élet ilyen kusza, csak egy dolgot tehetünk, bulizunk kifulladásig.

Éppen takarítgattam a gépemen, hogy pár gigabyte szabad helyhez jussak, amikor megtaláltam egy mappát. A mappa az egyik nagy szerelmem képeit rejtegette. Párszor végigpörgettem azt a néhány képet, közben pedig rájöttem, hogy aztamindenit, én ettől a pasitól mindjárt hányok.

Hogyan történhetett ez? Akibe egyik nap még fülig szerelmes vagyok, a jövőt nélküle el sem bírom képzelni, mára már csak egy undorító kis patkánnyá változott a szemembe? De miért? Hiszen nem követett el ellenem semmit. Hová tűnt a lelkesedésem iránta? Emlékszem, éjszakákat nem aludtam, sírtam miatta.

Jó pár éves történet ez, hosszú és komplex. Ennek is örülök, hiszen volt idő, amikor azt gondoltam ez a rajongás örökké fog tartani, és tessék ennek is vége lett. Jó hír a jövőre nézve, semmi sem tart örökké.

Azt hiszem a nagy szerelmet leírtam, rátérek a nagy szexre.

Ha egy közel 30-as ember nem hajlandó megállapodni, sőt aktív szexuális életet él, elkerülhetetlenül gyarapodik a trófeái száma. De hány férfi a sok férfi? Pusztán a szerelmet hajszoljuk vagy kurvák vagyunk? Ezen gondolkodom most. Létezik a szerelem?  Egyre kevésbé hiszem, egy olyan világban, ahol randizás nélkül is lehet kefélni.
Bármilyen felvilágosult a világ amelyben élünk, még mindig léteznek bizonyos elvárások. De mi van, ha mindettől nem boldog, hanem ideges lesz az ember? Valami baj van a rendszerrel vagy velem!? Tényleg mi akarjuk ezeket a dolgokat vagy csak belénk nevelték, hogy akarjuk?



Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik a végtelenségig próbálják azt a látszatot kelteni, hogy az életükben minden rendben van, mint egy követendő példaként tekintenek magukra. Nem vicc, tényleg irigylem az elszántságukat és a kitartásukat, na és persze a pókerarcot. :) Aztán, hogy nincs önértékelésük. Észre sem veszik, hogy mennyire primitíven, cinikusan vagy éppen felfuvalkodottan viselkednek. Talán Ők élnek gondtalanul, mert meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg hozhatnak hibás döntéseket? Vagy mert annyira én centralizáltak, hogy más nem is számít, így nem idegeskednek?

A leginkább viccesnek azt tartom, amikor emberek a párkapcsolatukat emelik a magaslatokba, amikor az erkölcsileg semmit nem ér. Legtöbbször ezek az emberek etalonként emlegetik magukat. Közben belül nincs más csak a rohadás, gyomorfekély és egyebek. Féltékenykedés, hiszti, kérdőre vonás.... általában ezek a problémák a legtöbb kapcsolatban jelen vannak.
Felvetődik bennem a kérdés, hogy melyik a jobb, bezárva lenni egy párkapcsolatban, ami csak lemondásokkal jár, vagy pedig élni szabadon, esetleg könnyűvérűen? Miért ne? Csak magamnak tartozom elszámolással, sőt leginkább magamnak sem. Nem vagyok berendezkedve arra, hogy alkalmazkodjak bárkihez is, miért kellene nekem lemondani bármiről is? Mit ér egy kapcsolat, ha mindenről le kell mondanom? Csak azért kötözzem meg magam valakivel, hogy az ünnepeken legyen mellettem valaki és kitehessem a közösségi oldalakra, hogy kapcsolatban? Meg "love" feliratos Hallmark kártyát tegyek a kibaszott fa alá? Igazából a kibaszott fára és a Valentin napi Hallmark kártyákra sincs szükségem.

Persze van a pro és a kontra. Ismerek olyan párokat akiknek tökéletesen bejött az együttélés (K+F), de sajnos ez a ritkább és biztos vagyok benne, hogy ott is sok lemondással járt az életük összekötése.

Kifejezetten a társadalomra, összeségében gondolok ebben a bejegyzésben, nem pedig meleg- vagy hetero emberekre. Habár egyesek azt mondják, hogy a meleg közösségekben létezik a szerelem és a romantika, mert a melegek még mindig szeretik a feltűnést és a szenvedélyt, miközben a hetero szerelem visszavonult a hálószobákba. Ez nem tudom mennyire állja meg a helyét, én inkább úgy látom, hogy a melegek könnyebben lépnek túl, vagy ÁT a másikon.

Zajlik az élet rendesen. Olyan mint ha egy száguldó vonaton ülnék, ami olyan gyorsan megy, hogy nem látok semmit a külvilágból. Munka, egyetem rohanás össze-vissza.

Tényleg minden a pénzről és a szexről szól. Egész nap a pénzt hajhászom, esténként pedig ágyakra járok, majd reggel kiszívott nyakkal kelek. Valóban, jelen pillanatban az egész nyakam totál kék-zöld. Nem kicsit jegyzik meg a melóhelyen, de kit érdekel. Hadd irigykedjenek csak!!

Kezdődött ugye pár hete, amikor Nyíregyházán a barinőmnél a piálás szexbe ment át. Olyan party volt, hogy reggel a bugyikámat sem találtam, no de más sem. Csak halvány emlékek vannak, de kemény buli volt, az biztos.

Aztán újabban összejárok egy arab sráccal, akivel korábban is talizgattam. Na ő egy állat az ágyban, állandóan össze-vissza harapdál és stb. stb. Lényeg, hogy úgy dobál és pakolgat szex közben, hogy csak nyekkenek. Legutóbb a fejemet jól bevertem az ágytámlába, nem volt kellemes érzés.

Félek attól, hogy belül teljesen üressé válok, hogy folyamatosan csak a szexet és a pénzt keresem. No de mit tegyek, ha másra nincs időm?

Egyszerűen nem hiszek benne, hogy valaha is találkozom majd a tökéletes pasival és összeházasodunk. A kapcsolatok annyira intenzívek. Ha az ember hisz a szerelemben, szükségképpen csalódni fog. Senkiben sem lehet megbízni. Az emberek olyan romlottak manapság.

A világ ma sokkal jobban el van cseszve, mint huszon­öt évvel ezelőtt. Az agyam eldurran attól, hogy pont ebbe a generációba kellett beleszületnem, ahol ez a sok szar törté­nik velem. Pénz, AIDS, kapcsolatok - minden összefügg. A ve­lem egyidősek közül a legtöbben nem is számítanak arra, hogy valaha is biztos állásuk lesz. És ha a jövő anyagi gond­jai nyomasztanak, nem akarod elkötelezni magad.

Egyszerűen nincs alternatíva, Nem akarok lan­gyos kapcsolatokat, ezért inkább bele se kezdek az egészbe. Se szex, se romantika. Kinek kell ez? Kinek kell az a rakás probléma, ami előjöhet??

Ha egy pasi azt állítja, hogy javíthatatlan romantikus alkat, sikítani akarok. Ez ugyanis annyit jelent, hogy az illető rózsaszínben lát téged, és abban a pillanatban, hogy valóságos lénnyé változol, és már nem a fantáziája ré­sze vagy, kikapcsol. Ezért veszélyesek a romantikusok.

Így van kedves olvasó... Az egyik haverommal átléptünk a legközelebbi D&G üzletbe. Elkezdtük nézegetni a darabokat, az eladó csajok meg sietve jöttek utánunk és állítgatták helyre felé a ruhadadarabokat. Körülbelül húsz másodpercenként kérdezték meg, hogy segíthetnek e valamiben. Egyszer-csak, mikor megnéztem az egyik nadrágot, az lecsúszott a vállfáról és leesett a földre. Au, mondom... A hölgy kitépte a kezemből és elegánsan megkért, hogy én és a párom, hagyjuk el az üzletet. Ilyet....

Majdnem elsírtam magam..

A másik üzletben is hasonlóan gyors ciklusokban érdeklődtek, hogy tudnak e segíteni. Mondom megkérdezem, hogy árulnak e Saxoo-t. Erre a válasz, üzletünkben csal D&G, Prada, Donatella Versace és Dior kapható. Na mondom, bumm, már megyek is.

Ma egész nap járt az agyam. Másnaposan szoktak rám törni ezek a gondolatok. Kellene valaki az életembe, de mégsem kellene.. Ne szeress agyon, - s közben olykor majd megdöglök, hogy szeressenek, de ha aztán mégis, menekülök. Nem mondom meg titkos mobilszámom, de ha jó leszel talán elárulom…, mert már van egy harmadik, amin senki se zavar.

Nem szívesen mondok le függetlenségről, igényekről, a kompromisszumot pedig abszolút  rossznak tekintem, nem szükségszerűnek, egyébként pedig a sérülések után pedig nehéz kitartani. Kinek hiányzik még egy csalódás? Kinek van újabb 2 éve pasinként, hogy rehabilitálódjon? Miért szóljon másról az életem, mint saját magamról? Egyébként meg ha már így alakult, hogy nem kell senkit kerülgetni akkor legalább az legyen amit én akarok. Ráadásul kinek hiányoznak a kötöttségek, kényelmetlenségek, gondok és főleg a felelősség? Nem vagyok alkalmas a a folyamatos kapcsolat megőrzésére sőt, próbálok szabadulni a szoros kötelékektől.

Van-e annál rosszabb, ha az ember meleg Debrecenben, nincs pasija és huszonöt éves? Van. Például az, ha az ember meleg Debrecenben, nincs pasija és huszonöt éves. Ezt a vesszőfutást senki nem kívánja vissza. Rossz dön­tések sora: rossz pasikkal fekszel le, rosszul öltözöl, rosszul választod ki a barátaidat. Rossz a szöveged, nem figyel­nek rád, esetleg kirúgnak az állásodból, nem vesznek komolyan, és rendszerint úgy bánnak veled, mint egy leprással. De ezt nem lehet elkerülni.

Üdv. az elveszített ártatlanság korában! Senkinek sincsenek álmai luxuskivitelben, és senkinek nincsenek olyan szerelmi viszonyai, melyekre szívesen emlék­szik vissza. Fekete-fehérben álmodunk, a múló románcokat pedig megpróbáljuk a lehető leggyorsabban elfeledni. Hogyan jutottunk idáig? A kapcsolatok a távolságtartásról szólnak. De vajon hogyan közelít az ember valakihez, akihez éppen kedve van? A szerelem azt jelenti, hogy az embernek igazodnia kell valakihez? És minél tovább vársz, az idő egyre inkább téged iga­zol. Az ember mind távolabb kerül attól, hogy járjon valaki­vel, hacsak valami nagy dolog fel nem rázza. Az emberek áthatolhatatlan falat húznak maguk köré. Olyan nehéz. Ott az a sok kísértés. Elmenni szórakozni. Inni. Ismerkedni. Az ember jól akar­ja érezni magát. De ha történetesen kapcsolatban él, hová menjen? Üljön otthon a lakásában, mint egy dobozban, és bámulja a másikat? Könnyebb lehet egyedül. Azt tehetsz, amit akarsz. Nem kell haza­menni.

Borzasztó mehetnékem volt tegnap este. Mindegy volt hová, csak ne kelljen itthon nyugdíjas üzemmódban ülni. Az egyik csoporttársammal, aki szintén nem a csajokat szereti, tizenegy körül elindultunk egy szál semmibe. Semmibe, mert egy kis rossz tavaszi kabátot vettem fel, mert az ment a többi szerkómhoz. Egy jó tanács: ha hetero buliba megy az ember lánya, soha ne akarjon kiöltözni, mert rájön, hogy teljesen felesleges. Az új csili-vili Springfield nacimat vettem fel, egy Zara fekete szatén inggel, kopogós alkalmi cipővel. Tényleg jól néztem ki. :):) Csoporttársam szintén. De minek... vagy kinek.... :S

No, akkor jöjjenek kronológiai sorrendben az események:

1. Cool Club: Tetszett a hely nagyon, de a zene sajnos, bármennyire is tetszetős számokat adagoltak, elég lagymatag volt. De az igényes klubhangulat mindezt tudta feledtetni. Nem volt tömve a hely, kényelmesen lehetett táncolni. A zene pont elég hangos volt, a beszélgetős boxokban pedig kevésbé, így abszolút hallottam a másikat. Vicces, mert itt elkapott bennünket három 40-es ápolónéni. Mind férjes volt, de azt mondták, hogy olyan szépek vagyunk és elegánsak, hogy muszáj velünk táncolniuk. Nem vicc, tényleg így volt. Legalább ők értékelték az igyekezetünket. :):) Vicces, hogy egy-két szép szótól, mennyire elolvadtak.. hihi.. Nagyon jót táncoltunk velük, és pont egy Cher-Madonna blokk ment. Visítás volt, nem kicsit.
Később viszont egyre több volt az R'n'B, így nem volt más választás, léptünk másik helyre.

2. Club Deep: Ez szó szerint Deep. Voltam már itt, de nem égetődött belém a Deep élmény. Ide járnak a kölykök, meg a "dagadt és ronda vagyok, de van egy kurva macám" pasik. Ja és ezek fizetnek 5000 Ft.- ot azért, hogy egy elrekesztett ketrecben  meresszék a faszukat, és ácsorogjanak, aztán nézzék a tré tömeget. Ennyi suttyó paraszt ember, kölyköt még életemben nem láttam. Lökdösődnek, majd fel borítják az embert. Végig húztam a számat, mind a 30 percig amíg itt voltunk. A zenék felismerhetetlenségik mixelve voltak,  mindegy volt, csak tüc-tüc legyen. Szánalmas népség jár ide.

3. Chicago club: Tetszett a hely, az emberek viszont nagyon öregek voltak, a zene pedig borzalmas volt. Magyar trackek végig, egy órát bírtam itt ki, de csak azért mert egy kolléganővel összefutottunk, aki a barátnőivel bulizott. Ők is negyvenesek persze. Így táncoltam velük egy kicsit, aztán innen is lépni kellett, mert ezt normális ember már nem tudta elviselni.

Már három karszalag volt rajtunk, és  finálénak vissza kellett menni a Coolba. Mindhárom közül ez volt a legértelmesebb hely, a legkulturáltabb emberekkel. És bár dohányzó a hely, mégsem volt füst és büdös. Sőt, valami aromát nyomhattak, mert végig valamiféle citrusillat terjengett. Külön pont, hogy a személyzet nagyon udvarias és segítőkész volt. Kicsit Budapest feelingem volt. Ja és nem kérdés, hogy üti-veri a híres debreceni meleg bulit (amit néha nem is értek, hogy miért meleg buli :S).

Na, a helyzet az, hogy összejöttem egy arab sráccal. 22 éves 183 cm, 92 kg. Egy társkeresőn írt rám. Természetesen már az első alkalommal volt szerencsém megnyergelni. Mondhatom ordítottam, annyira jó volt. A srác egyébként az orvosira jár, és Dubaiiból jött. Pénze van mint a szemét, ja és egy BlackBerry Torch-ja is. :D:D

Tegnap este már közösen buliztunk a Coolban. Martinitől részegedtem le, csúnyán eláztatott. Persze később mástól is eláztam, minden olyantól ami egy XL-es dákóból kifér. Nagyon tud a srác, és attól, hogy egy iszlám pasival szexeltem, még nagyobb extázisban voltam. Ezt látta volna Mohamed! :D Korához képest nagyon érett. Ja és természetesen magyarul nem tud, de ez csaj jó, hiszen lassan hét éves a nyelvvizsgám, nem árt leporolni. Elvileg ma is találkozunk, már alig várom, hogy a "kapcsolat létrejöjjön". :D

Péntek este voltam meleg buliban is. Bár ne tettem volna, mert ilyen szar, még talán soha sem volt. Értem ezt a zenére. :S Azt hiszem nem nagyon megyek oda többet.

Ez is egy szimpla kedd délután volt, amit T.-vel töltöttem. Munka után, hogy jobb legyen a kedvünk, megittunk egy feles Hubit az Eve's-ben. Aztán mivel totál ki voltunk fakulva, barnultunk egy kicsit a szoliban.

T.-nek 18 órára volt időpontja a műkörmöséhez. Ha már együtt voltunk, gondoltam elkísérem. Ezzel együtt nekem is rendbe lett rakva a körmöm. Úgysem tudom magamnak normálisan levágni. Szépen le lettem ápolva.

Azt éreztük, hogy még mindig nem vagyunk teljesen jól, így feltétlen alkohollal kellett magunkat felpörgetni. Így lett ebből a gondolatból Árkád, és sok Hubertus. :):)

Hogy hogy kötöttem ki T.-bartnőm ágyában? Azt nem tudom. :)

Na Drágáim itt a tavasz. Süt a nap, csicseregnek a madarak és amúgy is. Múlik a hátfájásom, amit nem tudok, hogy spontán történik e, vagy pedig, hogy triplázom a fájdalomcsillapító adagot. Na de ma nem szedünk szteroidot, meglátjuk mit kerekít az anatómia. :)

Táska kell. Véresen komolyan. Egész reggel a tavaszi kollekciókat néztem. Tetszene a Converse, és a Bjorn Borg, bár ez utóbbi elég konzervatív a számomra. Feketét szeretnék, nagyon és nem mattot. Ma még szétnézek a táskacenterben. Na és ha már itt tartok, reggel felpróbáltam a két Tezenis bugyit, amit tegnap vettem. Kockás szatén.. álom. Valaki letéphetné rólam, de most komolyan!!

Háhá, jövő héten minden beindul. Kezdődik az egyetem, és a meló is besűrűsödik. Nem jó ez így, mert randizni kellene. Attól tartok, majd 30 évesen is ugyanitt fogok ebben a témában járni. Másrészt nem tudom mennyire van szükségem egy kapcsolatra, inkább a szerető ami bejönne most. Azt, hogy napi szinten itt legyen valaki nekem, azt soknak találom, ennél több függetlenségre van szükségem. Viszont egy heti 2-3 alkalmas numera és esetleg vacsi, az beleférne. Egyelőre... aztán majd látnánk. Oh.. és hétvégén talán bulizunk is H-val.

A nagy dilemma, H. Mi a jó büdös franc van közöttünk?! Megjött a múlt havi telefonszámlám, 192 SMS-t küldtem neki egy hónap alatt. Én is kb. ennyit kaphattam tőle, mert általában ezek válasz SMS-ek. Na és ott van a napi több órás cam. Meg ugye rendszerint hétvégéken nála alszom. Azt érzem, hogy bevonzom az ilyen, "nem tudom definiálni" szerzeményeket.

Elegem lett az itthon ülésből. Akárhogy fáj a hátam, délután elmentem a Fórumba szétnézni, és ha már ott vagyok, vásárolgatni egy kicsit. Érdekes módon, amíg a kirakatokat nézegettem, nem tűnt fel, hogy bárhol is fájna.:) Jaj, kis köcsög vagyok, mert sikerült megint odalépni egy kisebb összegnek. Vettem cipőt, bugyit, nadrágot, dzsekit, pólókat. Jól járt velem a Springfield a Saxoo meg a Tezenis. Úgy veszem észre, hogy a H&M-nek leágazóban van a karrierje. Egyre inkább nem tudok ott venni semmit. Szerintem egyre ócskább cuccok vannak ott. Bármennyire is próbálkozik, kezd olyanná válni, mint a New Yorker, vagy a Jeans Club.

Táskát még nem sikerült vennem. Egy megtetszett a Converse-ben, de nem nagyon tudtam róla eldönteni, hogy fiúnak kell hordania, vagy lánynak. Az eladó szerint uniszex. Na, mondom akkor ez biztosan emuknak való. :) Inkább nem vettem meg.
Viszont a Saxoo club wearje, egyértelműen tetszik. Csili-vili...pont, ahogyan azt szeretjük. :)

Olvasom, Leeya blogját. Azt írja, hogy "van pár régebbi bejegyzés, amit szívesen kitörölnék, mert hülyeségnek tartom - de otthagyom, mert az is rólam szól."

Na, ilyen érzéseim nekem is támadtak. Legutóbb egy munkatársam számára fedtem fel a "titkos" naplómat, és akkor olvastam bele, hogy vajon milyen információkat is osztottam meg vele. Akkor egy gondolatom volt: "de gááz!!" Ennyi hülyeséget, önsajnát összehordani, döbbenet kategória számomra. De ahogy Leeya is írja, az is én vagyok, legalább is voltam. Hihetetlen, hogy mekkora utat tettem meg idáig, és hol a vége... bár ez hülyeség, mert szerintem soha nincs vége.Többek között azért is örülök, hogy pár éve elkezdtem blogolni, mert így látom, hogyan fejlődök.

Mindenképpen pozitív, hogy összeszedtem magam, képes vagyok túllépni embereken, illetve felül kerekedni rajtuk. Nem mondom, hogy kevésbé vagyok érzékenyebb, de mindenképpen jobban tudom azt leplezni. Egyre több kritikát fogalmazok meg másokról, olyanokról is akik, korábban az etalont jelentették. Talán afelé haladnék, hogy én vagyok az etalon? ÁÁ, ez durva lenne.

Na, Drágáim, hogy tetszik az új design? Nedvesedünk-nedvesedünk?! Tolhatjuk a lavort mindenki alá? :) Nagyon helyes! :)

Az a nagy szituáció, hogy tulajdonképpen két hete betegszabin vagyok. Ebből az első hét természetesen kamu volt, mert a vizsgáimra kellett készülnöm, máshogyan sajnos nem tudtam szabadulni a gyárból. Van ilyen, de ugye mint mindig a fagyi visszanyal, vagy a sors visszaadja, kinek hogy tetszik, a lényeg, hogy ugye van ez a derékfájás. Elég kellemetlen, hogy minden nap szúrtak miatta és persze nem ott ahol kéne, és nem az akinek kéne. Micsoda élmény lenne, ha elmondhatnám, minden nap 'úgy szúrtak! :D
Szóval a gyár megbosszulta a hiányzásomat, nesze neked derékfájás és egy hét fekvés, Matt! Tökös csávó vagy Te, bírod ezt idegileg! Na, egy frászt, már az első nap visítottam, amikor nem tudtam kikelni és jobban, mint mikor a hajvasalóm összetört.

A betegszabi első hete nagyon mozgalmasan telt, annál is inkább, mert csak minden másnap kellett mennem vizsgázni. Ez idő alatt többen megfordultak az ágyamban, mint tavaly egész évben. Volt itt kérem mindenféle korosztály, szinte egymásnak adták az ajtót. Ráértem egész nap a chaten lógni. Volt egy fiatal gyerek is, alig 17 éves, de mondom ez volt a legnagyobb élmény. Ki nem néztem belőle, hogy mire volt képes. Most értettem meg T.-t, hogy Ő miért a fiatal buziképű srácokra bukik, tényleg tudnak valamit.

Egyébként múlt pénteken voltam meleg buliban, akkora party volt, hogy egy órakor már az ágyat nyomtam. Fáztam, rossz volt a felhozatal és egyébként is.

Na, hát az a helyzet, jubilálok, körülbelül két hete töltöttem a huszonötödiket. Bizony, telik ez a szemét idő. És semmi nem változik körülöttem, ez annyira szörnyű. Lassan eldobhatom a "pattanásos és zsíros bőr elleni termékcsaládomat" és vehetem az "apró ráncok, szarkalábak elleni cuccosokat".

Először is, ami mellett nem tudok elmenni, van ez a Fressnapf állateledelt árusító üzletlánc. Az van a szórólapjuk címlapján, hogy "kényeztesse szíve választottját", "Valentin napi meglepetések a Fressnapftól". Ez valami übercélzott direkt marketing? Csak ahhoz dobnak ilyet aki szingli? A szingliknek már saját állateledel törzshelyük van, ahol a kutyakaját kell megvenni? Abszolút fel vagyok háborodva ezen, teljesen megalázzák az embert. Aki magányos, az vegyen kutyát... ez körülbelül  így jön le.
Borzasztó ez. Körülöttem mindenki férjhez megy, még a hős szingli T. barátnőm is, aki fent volt a szent szinglik listámon, Adry meg egyenesen gyereket is szül. Mi van itt kérem? Mindenki változik, csak én nem?
Néha azt érzem, nem is tudok egy hullámhosszra berendezkedni a kapcsolatban élő emberekkel. Olyan, mint ha drogozna mind.

Azt hiszem új barátok után kell néznem, gyakorlatilag senki nem maradt, aki szingli, ebből következik, hogy senki nem tudja, milyen egy szingli cipőjében járni. Bizony...

Na, szülinap. Volt jó nagy meglepetés. Arra készültem, hogy ketten leszünk H-val, erre rendezett nekem egy meglepetés bulit, ahová egy csomó barátomat meghívott. Egész délután főzött, csak miattam. Még szülinapi tortát is sütött nekem. Persze ez után következett a fekete leves, ez az amiért mi soha nem fogunk együtt járni. Egyedül aludtam az ő ágyában, ő meg valaki mással a kis szobában. Jó mi? Azt hiszed kapsz egy jó szexet a szülinapoddal, erre érd be egy vibrátorral meg a három pornócsatornával. És legyek hálás a UPC-nek, amiért HD minőségben adta azt le.

SC is egy nagy seggfej. Gyakorlatilag elintéztem, hogy meglegyen a matekvizsgája, és arra nem volt képes, hogy vizsga után megigyon velem egy kávét. Nagy mestere annak, hogyan használjuk ki a másikat. Ebben mindig jó volt. Azt hiszem most kristályosodik ki előttem, mekkora egy féreg ez az ember. Dehát, a fagyi visszanyal, szenved ő most eleget. És ez nagyon is jól van így. Természetesen nem hibáztatom Őt azért, mert nem szeret, van ilyen. De, hogy ott húzzon le, ahol tud, az már egy kicsit sok. Egy hete itthon fekszem, mert bedurrant a hátam és nem tudtam kikelni az ágyból, úgy kellett elkúsznom a telefonomért, hogy lehívjam az ügyeletet. Mr. Féreg arra nem volt képes, hogy megkérdezze, hogy vagyok... Na, hát mit kívánjak az ilyennek? Egy sorozatot!!

Hoztam néhány döntést az elmúlt hetekben, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy legyen magánéletem és ne csak a munkáról szóljon az életem. Például, munkaidő után nem tudnak elérni bentről, munkaidőben is csak belső melléken. Meló után nem olvasok belső e-mailt, és azt is elfelejtem, hol dolgozom. Ezeket a lépéseket már a főnököm is érzi, dehát ez van, ezt kell szeretni.